Lógó banner

2008. december 12., péntek

Elképesztő aszfaltrajzok, az emberi tehetség, ötletesség határtalan

Minap kaptam meg szokásos PowerPointos email-emet, amiknek vagy örülök vagy delete. Ennek örültem, szellemes és olyan, amit az embert szó szerint megállásra készteti. Vagy az utcán ahol készültek vagy mailek szelektálása közben.

Nehéz volt közülük választani, sok van ami tetszik.

PowerPoint fájl

Civil összefogás

Egy civil kezdeményezésre kaptam meghívást, és mivel időm engedte, el is mentem. A Roma Parlament épületében tartották - amiről tudtam, hogy van, azt is, hogy hol, de bent nem jártam még soha. Eddig.  De lássuk, miről volt szó!

8ker
tovább

2008. december 10., szerda

Közlekedési park az Orczy-kertben

Szeptember végén adták át a felújított Közlekedési parkot az Orczy-kertben. Most kilátogattam oda, és megnéztem, hogy közel két hónappal a megnyitás után hogy is néz ki a park. Meglepő módon egyben van, igaz ehhez több dolog is kell. A kertet éjszakára bezárják, valamint kamerák is figyelik a területet. Van a parkban "működő" benzinkút, ahol a kútfejet le is lehet emelni, és meg lehet tankolni a járgányt. Van kerékpártároló, és működő jelzőlámpák.
varos.blogter.hu
tovább