Lógó banner

2014. december 2., kedd

Felavatták a Lokietek Erzsébet királyné várának maradványait bemutató emlékhelyet

Wesolowski Korinna, Óbuda-Békásmegyer Lengyel Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke, Csaholczi László református lelkész, Krzysztof Grzelak, a Lengyel Perszonális Plébánia plébánosa, Bús Balázs III. kerületi polgármester és Roman Kowalski, Lengyelország budapesti nagykövete (b-j) a Lokietek Erzsébet királyné várának maradványait bemutató emlékhely avatásán az Óbudai Református Egyházközség templomának alagsorában 2014. november 20-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

2014. november 23., vasárnap

A BALATONSZÉPLAKI ORION BÁR PUSZTULÁSA

A balatonszéplaki Orion-bár 1971-ben, a Press Club részeként épült Márton István tervei alapján, és a MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) területéhez tartozott. Ihletője a Magyarországon 1968-ban bemutatott, nyugatnémet készítésű Orion űrhajó fantasztikus kalandjai c. sorozatban felbukkanó Orion űrhajó volt.
szellemvarosok.blog.hu
tovább

2014. november 11., kedd

Lezárták a budai alsó rakpart le- és felhajtóját a Margit hídnál - Épül a budai fonódó villamoshálózat

Budapest, 2014. november 10. Autóbusz Budapesten, az Árpád fejedelem útján 2014. november 10-én, miután lezárták a budai alsó rakpart le- és felhajtóágát a Margit hídnál a budai fonódó villamoshálózat építése miatt. MTI Fotó: Marjai János

2014. november 10., hétfő

230 voltos fenntarthatóság

Néhány poszt erejéig rákanyarodunk az elektromos ügyekre, megnézzük, hogy mit nézzünk a villanyszámlánk kapcsán, megvizsgáljuk, hogy ha érdemes, akkor miként érdemes napelem telepítésében gondolkodni, majd a sorozat végén bemutatunk egy Tanyabokor-közeli ismerős már megvalósult és jól működő, mindössze négy darab napelem panelt tartalmazó megoldását.

tanyabokor.blog.hu
tovább

2014. szeptember 27., szombat

2014. augusztus 30., szombat

Ybl Miklós margitszigeti épületei

Gondolta volna, hogy volt olyan időszak, amikor a Margitszigeten szinte kizárólag Ybl Miklós tervezte épületek álltak? Pedig így igaz! A tizennégy kisebb-nagyobb épületből, ami két csoportban, a sziget déli és északi csücskében állt, mára mindössze kettő maradt meg, jelentősen átalakítva, megcsonkítva.

oroksegfigyelo.blog.hu
tovább

2014. július 26., szombat

A Grand Central titkai

A New York City szívében található, 2013-ban 100. születésnapját ünneplő, világhíres Grand Central Terminal igazi túlélő. Túlélt egy bankcsődöt, a nácik által tervezett szabotázs akciót és Jackie Kennedy segítségével a modernizáció rémét is.

tinkmara.blog.hu/

2014. július 14., hétfő

iWiW bezár végleg

Mivel végleg bezár az iWiW, mi is levettük az oldalról a lehetőséget, hogy adott anyagot megosztani lehessen az iWiW-en keresztül.

Maradt így Google+, Facebook, Twitter és a startlap.hu

2014. július 9., szerda

A természet legyőzése vagy ökológiai katasztrófa? Ember és környezete a 19. századi Magyarországon

A 19. századi Magyarországon az emberi beavatkozás alapjaiban változtatta meg a természeti környezetet. Bár a haladásként ünnepelt nagy átalakítást a közvetlenül érintettek nem feltétlenül fogadták örömmel, ember és természet viszonyának változási iránya jó időre eldőlt...

mindennapoktörténete.blog.hu
tovább

2014. június 26., csütörtök

Szakrális avagy spirituális programozás, kódolás

Mi, kódolok (coder), tudjuk, hogy létezik a szakrális avagy spirituális programozás, kódolás. Mint olyan.
Mégis guglizva (sacred programming, sacred coding) nem sok találat van. Na ez is bizonyíték a szakralitásra, mert olvasni se lehet róla nagyon.
Pedig létezik!
De aztán más szavakkal már találni dolgokat

De mi is ez?
Mikor dolgozol egy projekten és elakadva egy pontnál nem tudod kinyomozni, hogy működik a rendszer, miért viselkedik úgy ahogy. Mikor azt érzed egy fekete dobozzal van dolgod. Még ha többször is beadod a dobozba ugyanazt, mégsem jön ki mindig ugyanaz belőle stb.

Hát nem olyan ez, mint a misztérium? Nem kell a programozónak egyúttal valami médiumnak is lennie?


Egy kis film lazításként



2014. június 23., hétfő

Üzletszerű városképrombolás, vagy a kereskedelem velejárója?

Pár hete Terézváros önkormányzata Teréz körúti portálprogram címmel tett közzé egy tanulmánnyal és vizuális tervvel is kiegészített anyagot, amely voltaképpen nem szól másról, minthogy az önkormányzat lassan elkezdi komolyan venni saját szabályzatait, és ha már így tesz, kicsit frissített és szigorított is rajtuk. Kérdéses persze, hogy a Photoshoppal szépen letisztított ortogonális fotók mikor válhatnak valósággá. Igazságtalan lenne azonban pont Terézvároson elverni a port ezért, mivel egyrészt az üzletportálok rekonstrukciója terén, az Andrássy úton látványos eredményeket tudtak felmutatni, másrészt pedig ez egy egész fővárost érintő probléma. A dolog azonban nem ma kezdődött.

oroksegfigyelo.blog.hu
tovább

2014. május 29., csütörtök

Egy síntelen-szagtalan városi térség alakulása: a Baross tér II.

Sajnos egyelőre egy koncepciótlan valami van Baross tér helyett, és az általam eddig látott tervek ezeken nem változtatnának. Van egy közúti forgalmi elrendezés, eköré besuvasztják a gyalogosokat, a maradék helyet lefüvesítik, aztán kalap-kabát. És ez igen nagy kár, hiszen a hely és az igény is meglenne hasznos forgalomszervezési javításokra (24-es behozatala a pályaudvari épület elé, trolivégállomások egy csokorba rendezése, a ma a posta előtt végállomásozó buszok behozatala a tér közepére), illetve arra is, hogy megpróbáljanak valami hangulatot adni a térnek. Mert most nem sok van neki. Egy szürke és kényelmetlen átszállóhely.

hampage.hu
tovább

2014. május 7., szerda

SPORTIFICATION 2.3 - margitszigeti futópálya tervei

Elkészültek a margitszigeti futókör tervei! Megkértük a tervezőket, hogy mutassák be a jelentősebb változásokat, melyeket egyrészt a szakma, másrészt pedig - a márciusi felmérésünk eredményeképpen - a lakosság javasolt. A legfontosabb, hogy a pálya szélesebb lesz, minimum 1,40, de lesznek 1,80 m szélességű szakaszok is, illetve elérhető lesz az új öltöző, zuhanyzó és wc a MAC épületben.

varosepitesifoosztaly.blog.hu
tovabb

2014. április 8., kedd

Egy örökség gondozása - Ybl 200

200 éve ezen a napon született Ybl Miklós. Munkássága nélkül Budapest építészete sokkal szegényebb lenne. Ugyanakkor az is igaz, hogy ezeknek az épületeknek a fenntartása is komoly feladat. Sokszor művészet a szó szoros értelmében. Bejegyzésünkben egy olyan ember munkásságáról lesz szó, akinek a tehetsége nélkül Ybl Miklós hagyatéka is szerényebb lenne...

mienkahaz.blog.hu
tovább

2014. február 19., szerda

Ez történt 5 éve - 2009. január

Szemezgetés az épülettár.hu-n megjelent hírekből, projekthírekből.

Befejezéséhez közeledett a Magyar Televízió új gyártóbázisának fejlesztése. hír, projekt
Felépült a ravatalozó Győrsövényházán. hír
Junior Prima díjat kapott Paál Zsófia az egykori mosonmagyaróvári főhercegi malom felújítási tervéért. hír
Elhárult a jogi akadály a mosonmagyaróvári vízi-turisztikai központ építése elöl. hír
Kilencpályás tollaslabdacsarnok építését jelentette be a Multi Alarm Pécset. hír
Félmilliárd forintot nyert Kiskunfélegyháza iskolafelújításra. hír
Bontják a kiskunhalasi Halas Hotelt. hír
Magántőke bevonásával épülhet meg az M44-es Békéscsabától Kecskemétig. hír

Egészségház, mentőállomás építés

Helyszín: Jász- Nagykun- Szolnok Megye
Jelleg: új építés, magasépítés
Épülettípus: Egészségügy
Bekerülés: 200 millió forint
Stádium: Előkészítés
Befejezés: 2014 IV negyedév


Vasútállomás felújítás, útépítés

Helyszín: Békés megyében
Jelleg: Felújítás, új építés, magas
Épülettípus: Közlekedés, infrastruktúra
Bekerülés: 35 milliárd forint
Stádium: Megvalósítás

2014. február 7., péntek

Ipari épületek megújulása Bécstől Budapestig

Építész szemmel igazi kihívást jelent egy korábbi épület átalakítása, olyan módon, hogy az új rendeltetése szerint megfelelően működjön, de a múltbeli volta se merüljön feledésbe. Nem könnyű megteremteni az egyensúlyt a modern felgyorsult világ és a korábbi korszakok között, viszont néhány kiemelkedő példán keresztül megmutatom, hogy ez nem lehetetlen!

mut-mutato-blog,hu
tovább

2014. január 8., szerda

BÉCSBEN JÁRTUNK 2. - Aspern, új város Bécsben?

...a köztéri művészeti találkozó után metróra szálltunk és egészen a végállomásig mentünk, ahol egy óriási építkezésen kívül csak a főváros halvány vonalait lehetett látni a távolban; valóban új városról van szó és nem éppen a szomszédban; ...de hogy kerülünk mi ide metróval, elvégre a város még nem épült meg, egy lélek sem lakik itt?

varosepitesifoosztaly.blog.hu
tovább